2013.03.26.
2013. március 21-én, a dunakiliti Általános Iskolában került megrendezésre a Víz Világnap, a Társulás tagtelepülésein működő általános- és középiskolák által delegált csapatok részvételével.
A rendezvény célja volt, a Társuláshoz tartozó településeken működő iskolákkal a Víz Világnapja közösen történő és játékos formában való megünneplése, illetve, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezet megóvásának felelősségére, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, a korszerű hulladékgazdálkodás népszerűsítésére.
A Víz Világnapja megnyitójával egy időben sor került a korábban meghirdetett Környezetbarát Iskola pályázat díjátadójára, amit a Társulás hirdetett meg a 71 településen működő általános iskolai és középiskolai osztályok számára.
A programot úgy állították össze, hogy minél szélesebb korosztály találjon érdeklődésének megfelelő, hasznos információkat nyújtó látnivalókat, és aktívan bekapcsolódhasson az eseményekbe. Délután 13 órától több állomáson zajló vetélkedőn versenyzett az iskolákból benevezett 35 csapat a „Válogatós vagyok” elnevezésű játék keretében. A diákok a Társulás egész területéről érkeztek (pl. Kóny, Bezenye, Dunakiliti, Hegyeshalom, Veszkény, Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, és Csorna stb.).
A megoldandó játékos ügyességi feladatok elsősorban a szelektív hulladékgyűjtés témaköréhez kapcsolódtak. A játékban 4 fős csapatok vettek részt, 3 különböző életkori kategóriában (alsó tagozat, felső tagozat és középiskola), minden kategória első három legjobb csapata a Társulás, a szolgáltató Rekultív Kft, a kivitelező West Hungária Bau Kft. és a hulladékgyűjtő edényzetet szállító M-U-T Hungária Kft. által felajánlott, értékes ajándékjutalmakat kapott. Díjazásra kerültek továbbá a sikeresen szerepelt csapatok felkészítő tanárai is. A díjakat dr. Deák Ferenc Dunakiliti Község alpolgármestere, Réder Tamás a házigazda Dunakiliti Általános Iskola igazgatója adta át.
A Víz Világnapja rendezvény díjazott csapatai:
Általános Iskola alsó tagozat
1. helyezett: Haller János Általános Iskola, Mosonmagyaróvár – Új Világ
2. helyezett: Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola, Dunakiliti – Sellők
3. helyezett: Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola, Dunakiliti – Víziördögök
Általános Iskola felső tagozat
1. helyezett: Timaffy Endre Általános Iskola, Dunasziget – Vízipók-Csodapók
2. helyezett: Lébényi Általános Iskola és AMI, Lébény – Természetbarát
3. helyezett: Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola, Dunakiliti – Duna-gyöngyszemei
Középiskola
1. helyezett: Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár – Buborék
2. helyezett: Csukás Zoltán mezőgazdasági Szakközépiskola, Csorna – Vízivilág
3. helyezett: Éltes Mátyás Nevelési-oktatási Központ, Mosonmagyaróvár – Válogatósokk
További képek az eseményről
ITT!