Szemléletformálás
Legfrissebb
A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja Ügyfeleit, hogy a 2025. május 1-i ünnepnapi kommunális hulladék szállítást a szállítás napján végzik el a szolgáltató kollégái. Kérjük, hogy a tárolóedényeket előző nap estéjén helyezzék ki a közterületre.
A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja a társasházak, lakóközösségek képviselőit, hogy a hazai hulladékgazdálkodás fejlesztésének részeként a MOHU társasházi mintaprojektet indított, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságának növelése, illetve a lakókörnyezet fenntarthatóbbá tétele.
Információk
Fejlesztési projekt
Fotógaléria
KEOP-1.1.1/C/13
Rekultiváció
Több ezer kék és barna kuka várja még gazdáját
Áprilisban indult a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Mosonmagyaróváron, illetve a társuláshoz tartozó településeken.
Összesen 25 ezer kék edényt szerzett be a társulás az év elején. Ebből huszonkétezer-ötszázat szántak a mosonmagyaróvári és környékbeli ügyfeleknek. Ez idáig mindössze tizenegyezer-ötszázan éltek a lehetőséggel – tudtuk meg a Kisalföld szerkesztősége Kosár Tibor ügyvezetőtől. Csornán még rosszabb a helyzet. A rábaközi városban a kétezer-ötszáz edényből eddig alig ötszáz talált gazdára. Nem kelendőek a zöldhulladék gyűjtésére szolgáló barna edények sem. A Mosonmagyaróvárra és Jánossomorjára szánt tízezerből eddig mindössze négyezer-kétszázat vittek el. A tízezer komposztálóból pedig alig több mint háromezer fogyott eddig.
Mindez a begyűjtés hatékonyságát is rontja, hiszen a kukásautó így is végigmegy a városon. A szelektív gyűjtés tapasztalatai viszont jók. Kisebb problémák ugyan vannak, de jól kezelhető anyagot raknak ezekbe az edényekbe a lakók.
Az ügyvezető hozzátette: a házhoz menő gyűjtés mellett továbbra is működnek a szelektív gyűjtőszigetek. Ezekkel azonban egyre több a probléma. Gyakorta alakulnak ki a szigetek környékén áldatlan állapotok, mivel sokan raknak le ott különböző hulladékokat. A szolgáltató azért sem érti ezt, mivel ezeket a hulladékokat, lomokat a díjtartozással nem rendelkező ügyfelek ingyenesen elhelyezhetik a hulladékudvarban is. A hasonló esetek megakadályozása érdekében kamerákat szerelnek fel a gyűjtőszigetek környékén és az ügyvezető ígéri: szigorúan fognak fellépni a szemetelőkkel szemben.
Forrás: kisalfold.hu
Az ehhez szükséges kék és barna kukák és a komposztálóedény kiosztását már márciusban megkezdték. Hiába azonban a sok felhívás, alig fogynak a kék és barna kukák a szolgáltató udvaráról. Pedig a Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. már kérésre házhoz is vinné – az egyébként ingyenesen átvehető – edényeket. A szolgáltatónál sem értik a dolgot, hiszen a szelektív gyűjtést végző kukásautó rendszeresen járja a város utcáit.