Gyengénlátóknak

Szolgáltató



Legfrissebb

Tudtad, hogy évente mintegy 14 000 haláleset köthető hazánkban a légszennyezéshez? Pedig a megfelelő lakossági összefogással sokat lehetne tenni, hogy ezt a számot nullára csökkentsük.
Értesítjük tisztelt jánossomorjai ügyfeleinket, hogy közzétettük a jánossomorjai 2017. III. negyedévi hulladékszállítási naptárat. A naptáron kék szín jelöli a házhoz menő szelektív gyűjtés napjait, barna szín pedig a házhoz menő zöldhulladék gyűjtés napjait. Az edényeket minden esetben a gyűjtést megelőző nap estéjén helyezzék ki a közterületre.

Fotógaléria

Zárórendezvény: 2013.10.10.

2013.10.11.
NyomtatásKeresésVissza
A jánossomorjai Regionális Hulladékkezelő Központban ünnepélyes keretek között került sor a projektzáró rendezvényre.

"Minél kevesebb hulladék lerakása" - ezzel a céllal indította útjára a Mosonmagyaróvár és Csorna környéki hetvenegy települést összefogó nagytérségi társulás hulladékgazdálkodási pályázatát.

A 3,6 milliárd forintos beruházás az első számításokhoz képest nagyobb, 3,3 milliárd forintos uniós és állami támogatást kapott. Záróakkordját csütörtökön a jánossomorjai Regionális Hulladékkezelő Központban tartották. Itt készült el a projekt legköltségesebb eleme, a korszerű válogató csarnok és a mechanikai feldolgozó.

- További fejlesztések szükségesek a rendszer működtetésére. A hagyományos hulladékgyűjtés és szállítás eszközeire egy újabb, ötszázmilliós pályázatot nyújtottunk be - emelte ki Árvay István társulási elnök. Tóth Andor Nándor, a pályázatot kiíró KEOP Irányító Hatóságának főigazgatója üdvözölte a példaértékű beruházást, melyhez hetvenegy település fogott össze a korszerű hulladékgazdálkodásért. 

Mint elhangzott kihívást jelent, hogy rezsicsökkentett áron végezzék el a szolgáltatást, ezért állami támogatást remélnek.

Hamarosan 100 százalékban a társulás tulajdonába kerül a szemétszállítási vállalat. A projekt egyes elemeivel már találkozhattak az érintett településeken élők. Engedélyre vár a kialakított tíz hulladékudvar: ezek közül várhatóan a mosonmagyaróvári nyithat ki elsőként. A szelektív gyűjtés is átalakul, ehhez azonban a projekt utolsó láncszemét, a szállító járműveket várják.

Az ünnepéyes zárórendezvényen Tóth Andor Nándor – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főosztályvezetője, a Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatóság vezetője, Dr. Boldog Anna – a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. szakmai igazgatója, Dr. Árvay Istvánt – a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának elnöke és Dr. Kurunczi Károly – Jánossomorja Város polgármestere vágta át az átadást szimbolizáló nemzeti színű szalagot.

A sajtóközleményt itt letöltheti: