Széchenyi 2020, KEHOP-3.2.1-15-2017
Gyengénlátóknak

Szemléletformálás

Szolgáltató



Legfrissebb

A Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja Ügyfeleit, hogy május 1-én (szerda) és május 20-án (hétfőn) a kommunális hulladékgyűjtő edények ürítése rendben, az adott napon történik.
A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás nyilvános árverés keretében saját tulajdonban lévő eszközöket - kompaktor és dózer - kíván értékesíteni.

Fotógaléria

Rajzpályázat:„Közösen a környezetért”

A rajzpályázatról

Hálátlan, népszerűtlen feladat, nincs is megnyugtató megoldása annak, hogy 6-9 éves gyermekek festői világát úgy ítéljük meg, hogy azokból kiemelünk néhányat, amelyről azt gondoljuk, hogy azok a legjobbak. Nincs legjobb, hiszen minden gyermek magában hordozza az eredendő kreativitást és képzeletvilágának határtalan univerzumát. 

Miután ez egy tematikus, a hulladék-probléma körül meghatározott pályázati kiírás rajzok, festmények elkészítésére, így érzékelhető, hogy a tanítók szóbeli
instrukciói, magyarázatai, markánsan ott vannak a háttérben, amely természetes is. Ezért a kiemelhető munkák magyarázatát az adja számomra, hogy kik tudtak megfelelni ezeknek a „szakmai-tematikus” elvárásoknak, miközben ki is léptek annak keretei közül és egyéni utakat találtak.

A másik szempont a befogadói/értékelői folyamat. Amennyiben kapcsolatba kerülök egy művel (jelen esetben 6-9 éves gyermekek a szűkebb világunkról alkotott nézeteivel, ill. annak leképezésével), nem tudom figyelmen kívül hagyni az én saját, személyes problémáimat az adott tematikával kapcsolatban és elkerülhetetlenül megteremtem fantáziámban annak képi világát s amely, ilyenkor („zsűrizéskor”) mellé rendelődik a pályázati munkák látványához.

Amiért mégis kiemelek a két korcsoportból néhány munkát, annak a fentebb írt szempontok az okai (um. kik tudtak olyan egyéni utakat megvalósítani festői módon, amelyek meg is felelnek a tematikai követelményeknek).

Gratulálok valamennyi résztvevőnek és nem utolsó sorban a pedagógusoknak, akik érthetővé tették a gyermekek számára a hulladék-ügy fontosságát, súlyosságát és szabadságot adtak ennek feldolgozására.

Ennek megfelelően:

A. az I - II. osztályosok közül:

1.,Janura Mária, Rajka, Békefi Ernő Ált. Iskola
2., Veszprémi-Vajas Bence Rajka, Békefi Erő Ált. Iskola
3., Zimmerer Zoé, Dunasziget, Timaffy Endre Ált. Iskola

A legjobbra értékelt rajzok megtekinthetők IDE KATTINTVA.

B., a III - IV. osztályosok közül:

1., Balogh Marcell, Mosonmagyaróvár, Fekete István Ált. Iskola
2., Radák Fanni, Rajka, Békefi Ernő Ált. Iskola
3., Óvári Blanka, Mosonmagyaróvár, Fekete István Ált. Iskola

A legjobbra értékelt rajzok megtekinthetők IDE KATTINTVA.

Arnóti András
képzőművész
a zsűri elnöke